
“Számomra a divat ugyanaz, mint írónak a szavak, festőnek a színek. A ruháimon keresztül tudom megfogalmazni önmagam és megteremteni azt a világot, amelyben szívesen élek” – vallja Varga Erika ötvösművész és tervező, a Romani Design ötletgazdája.
Erika gyerekkorából, tradíciókövető családjából hozza magával a Romani Design termékekre jellemző változatos formákat és gazdag színvilágot. Küldetésének tekinti, hogy ezt az örökséget továbbadja és a divat segítségével teremtsen hidat kultúrák között. A divat, mint a társadalmi párbeszéd kortárs eszköztára jelenik meg az általa tervezett kollekciókban- a termékek közül már számos darab része múzeumok állandó gyűjteményeinek, szerepelnek tárlatokon és tudományos publikációkban.
A divattervezésen túl az oktatás és szociális tevékenység tölti ki Erika mindennapjait. Számos tanodai foglalkozás és kreatív műhelymunka házigazdájaként saját mentorálási módszertannal segíti a tehetséggondozó programon részt vevő roma gyerekek és fiatalok kulturális identitásának, önbizalmának erősödését és pályaválasztását szakmai workshopokon, gyakornoki programokon és saját a márka ösztöndíjprogramjának segítségével. Erika 12 évig volt a Glinda roma gyermek és ifjúsági magazin főszerkesztője, társadalmi elkötelezettségét és roma kultúrát népszerűsítő tevékenységét többek között Európai Polgár Díjjal, Nemzetiségekért Díjjal és az Év Hősnője Díjjal is elismerték.
Napjainkban a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében az Együtt Berhidáért közösségfejlesztő projekt vezetőjeként is aktív.
VARGA ERIKA
A Romani Design kollekciók kiemelkedő termékei a Varga Helena által tervezett és készített egyedi táskák, kiegészítők és ékszerek. Helena művelődésszervezőként gyakran megfordult hátrányos helyzetű falvak iskoláiban és cigány telepein, ahol testvérével, Erikával együtt roma népismeretet oktatott illetve készség- és képességfejlesztő foglalkozásokat tartott. A telepeken végzett gyűjtőmunka és fotódokumentáció a mai napig inspirálják a tervező munkáját. Helena saját tervezésű mintái a Romani Design kollekciók alappillérei.
A roma népismerettel és ötvösművészettel való ismerkedés után rátalált saját területére: egyedi design táskák tervezésére és készítésére. Minden egyes Romani táska kézműves technológiával általa tervezett és saját kezűleg kivitelezett design termék, melyeknek képi világa impresszionista festményeket idéz, részletgazdagságában pedig a márka környezettudatos mivolta is tetten érhető: a patchwork minták más termékek előállításakor keletkező anyagmaradékokból készülnek, egyedi és megismételhetetlen kombinációkban.
Helena életében fontos szerepet tölt be a tradicionális roma balladák, énekek szeretete, előadásai gyakori színfoltjai a Romani Design divatbemutatóknak. Kislánykora óta énekel, nagymamájától örökölte énekhangját és tehetségét. Fellépett többek között az 52. Eucharisztikus Kongresszuson, az 59. Velencei Biennálé roma pavilonjának megnyitóján, a Romani Design Körforgásban című önálló kiállításának megnyitóján az Iparművészeti Múzeumban, illetve számos külföldi divateseményen is.
Ebben az esztendőben az ékszereink, táskáink és anyagmintáink tervezése, illetve a zenei karrierje mellett képzőművészeti munkásságát is előtérbe helyezi.