Immár hagyomány, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából kampányanyaggal készülünk, hiszen missziónk szerves része, hogy megváltoztassuk a roma nőkről kialakult sokszor általánosító narratívát. 2020-ban, pár héttel a koronavírus megérkezése előtt négy roma nőt kértünk fel, hogy Blueprint kollekciónkba öltözve üzenjen roma és nem-roma nőknek. A kollekció a kékfestés hagyományából merítkezik és a roma-magyar kettős identitásra való büszkeséget hangsúlyozza: a hazai kékfestő műhelyek mintái és a tradicionális roma motívumok organikusan kapcsolódnak össze az összeállításokban.

„A kezdetektől fontosnak tartom, hogy a vállalkozásunk – azon túl, hogy megélhetést és képzést biztosít roma nőknek – egy olyan tér legyen, ahol cigány lányok és nők együtt lehetnek, újrakapcsolódhatnak az identitásukhoz és egymáshoz. Nagyon élveztem ezt a fotózást, ahol ezekkel a tehetséges és csodás nőkkel a szalonunk újragondolt roma enteriőrjében egy közös napot tölthettünk el” – mesélte Varga Erika tervező.